„Carte blanche” túrák: kreatív és inkluzív gondolkodás veszi át a múzeum narratíváját
Előterjesztette: Blandine Smilansky
Október 27-én, szombaton délután az Európai Történelem Háza körül sétálhattak volna egy észt népművészeti dalt, amelyet a XIX. századi galériában játszottak, és tanúi voltak annak, hogy a látogatók a kiállítás európai nyelvi sokszínűségről szóló részében egy hatalmas roma nyelvű transzparenst vetnek fel. Ez a kreatív eredmény, amikor Ön úgy dönt, hogy átadja az európai történelemről szóló, gondosan gondozott narratíva értelmezését Európa-szerte élő művészek és tudósok egyedülálló hangjának. Csak az előző napon fedezték fel a múzeumot, de ellátogattak az állandó kiállításra, megvilágítva a múzeum narratíváját az Európáról, annak nemzeteiről, népeiről és a múlthoz fűződő kapcsolatukról alkotott számos elképzelésükkel és meggyőződésükkel.
Az Európai Történelem Háza az 1989-es 30 éves megemlékezésen a BOZAR „A forradalom nem kerti párt” című konferenciájával összefüggésben szervezte meg ezeket a „szabadidős blanche” túrákat.
„Igen termékeny, ha ily módon gyorsan reagálunk egy kiállításra (...)” – mondta az egyik vendégvezető. „A múzeum olyan sok történelemmel és olyannyi fontos kérdéssel foglalkozik, hogy olyan sok lehetséges útvonal áll rendelkezésre.” Ugyanakkor egy másik vendég azt mondta, hogy „még mindig sok perspektíva hiányzik”, amelyeknek valamilyen módon meg kell jelenniük a képen, ha a múzeum meg akarja valósítani az európai történelem kritikus és összetett megértésére irányuló törekvését.
„Artivizmus”
Tamara Moyses, egy prágai székhelyű multidiszciplináris művész, aki a „artivizmus” fogalmát használja a közterületen végzett tevékenységeinek leírására, a múzeum „Sóa emléke” részében olyan történetet talált, amely nagy visszhangot váltott ki munkájával. Számos bemutatott dokumentum arról tanúskodik, hogy az 1950-es években a kormányzó kommunista párt egy kulturális és szabadidős park megépítésével törölni kívánta Babi Yar emlékét, ahol 1941-ben 33,000 ukrán zsidót gyilkoltak meg. 2015-ben Tamara Romane Kale Panthera művészi csoportjával (Romani Black Panthers) a „Happy Pork from Lety” („Veselý vepřík z Letů”) elnevezésű „guerilla akciót” („Veselý vepřík z Letů”) hajtotta végre annak érdekében, hogy felhívja a nyilvánosság figyelmét arra, hogy Písek Lísek még mindig egy romai holokauszt emlékhelyén tartózkodott. A csoport tagjai holešovicei prágai szupermarketben értékesítenek matricákat a sertéshúsra, így: „A római holokauszt áldozatainak sírjai felett nevelt sertésekből állították elő. Nyersen.”
A nemzeti öntudat erősítése
Kristina Norman, akinek interdiszciplináris munkája azt vizsgálja, hogy a kortárs művészet milyen lehetőségeket kínál az emlékezetpolitika kezelésében, élénken mutatta be Észtország szerepét és részvételét a nagyobb európai történelmi narratívában. Bemutatta a legutóbbi, „BingBack My Fire Gods” (2018) című művet, amely filmes, helyszínspecifikus előadást készített a tallinni dalfesztiválon, amely a nemzeti felszabadítás és a Szovjetuniótól való 1991-es elszakadás szimbolikus helyszíne. A műalkotás feltárja a nemzet építéséhez használt eszközöket. Hasonlóképpen, az Európai Történelem Háza bemutatja, hogy az irodalom és a nyelv a XIX. században milyen fontos szerepet játszott a nemzeti öntudat kialakulásában. Kristina arról beszél, hogy a balti németek milyen szerepet játszottak a múzeum által kiállított „Kalevipoeg” észt nemzeti epic vers elkészítésében és terjesztésében, és még inkább az észt nemzeti identitás alakításában. Amellett érvelt, hogy minden (nemzeti) kultúrát „interkultúraként” kell érteni, és óva intett a kulturális kirekesztés kísértésétől, amelyet minden nemzet gyakorol, például Észtország esetében, ahol az ország hatalmas orosz ajkú kisebbsége van.
„Az Európai Unió romani!”
Martin Zet, a Cseh Köztársaság vizuális és előadóművésze a nyelvekről, a betűkről és arról beszélt, hogy ezek milyen jelentést adnak a világnak, amelyben élünk. Inspirációt talált a múzeum „Vortex of History” című, 25 méter magas fémes létesítményében, amely hat emeletre terjedt ki, ahol különböző méretű és stílusú betűk örnek és sodródnak, és összeolvadnak a kiállítási területre felszakadt idézetekben. A kiállítás szótárainak fala előtt – ahol több európai nyelvi kombinációt találhatunk, és Rem Koolhaas hatalmas könyvkiállításához kapcsolódóan – Martin elindította „strukturálatlan kampányát”, az „Európai Unió beszél romani!” elnevezésű „strukturálatlan kampányt” címmel. A látogatók a következőkre gondoltak: Miért ne a romani nyelvet válasszuk, amely soha nem kapcsolódott egyetlen európai állami rendszerhez sem, de Európa-szerte jelen van az EU következő hivatalos és munkanyelveként?
Maja és Reuben Fowkes, a londoni székhelyű művészeti történészek és kurátorok az Európai Történelem Házának narratívájával folytatott párbeszéd keretében ötvözték két különböző hangjukat. Kitűnően hangsúlyozták, hogy az olyan történelmi folyamatok, mint az ipari forradalom vagy a kiállításon bemutatott európai integráció, milyen új jelentéssel bírnak a kortárs társadalmi szempontok, például a környezetvédelem vagy a nemek közötti egyenlőség prizmáján keresztül.
Jiří Priban, a Cardiffi Egyetem jogprofesszora egy lenyűgöző utazáson vett részt Európa 20. századi nagyságán és nyomában, összekötve az emberek hétköznapi tapasztalatait, kezdve magával az idők jelentős zavaraival. Megmutatta, hogy az emberi atrocitások és eredmények a történelem során egymás mellett léteznek, és hogy a kultúra és a barbarianizmus soha nem tér el olyannyira, mint amit gondolni kívánunk. Jiří az 1989-es forradalmak videofelvételei előtt lezárta a látogatását, ahol fiatal tudósként beszámol az akkori nagy változásokról.
Záró gondolatok 1989-ről
A „carte blanche” túrák az Európai Történelem Házának narratívájával folytatott párbeszéd során erőteljes kijelentések voltak. Kiemelték, hogy mennyire szükséges és ösztönzi a múlt és a hozzá fűződő kapcsolatunk megkérdőjelezését. 30 évvel az 1989-es közép- és kelet-európai események után úgy érezte, hogy a merész kreativitás és a szabad gondolkodás még mindig hozzájárulhat új politikai és társadalmi rend kialakításához. Jiří Priban szavai szerint az Európai Történelem Házában és a BOZAR-ban ezen a hétvégén „egyáltalán nem 1989-es nostalgia, hanem rengeteg pihenetlen lelke és szív éhezhetett forradalomért”.
