Az első világháborúról való megemlékezés: tanulságok
Szerző: Jonathan Even-Zohar
Kép: World War One Centenary Display – Együttműködés az Európai Történelem Háza és az Europeana között, 2018. november
2018. november 27-én az Európai Történelem Háza vitát szervezett az első világháború századik évfordulójának jelentőségéről, jelentőségéről és hatásáról. A múzeum a köztörténet és az emlékezet különböző területeit képviselő előadókat hívott meg, akik aktívan részt vettek a századik évfordulón.
Ez az esemény nyílt és gazdag gondolkodást kínált a 2014–2018-as világháború századik évfordulója során elért eredményekről és kihívásokról. Tágabb értelemben segítette a munkahelyi gondolkodási folyamatokat ezeken a kulcsfontosságú pillanatokban és témákban, amelyek ténylegesen mozgósítják a történelemmel foglalkozó embereket és szervezeteket. A vita ösztönzőleg hatott annak értékelésére, hogy miként lehet a legjobban olyan intézményi kereteket biztosítani, amelyek összekapcsolják az európaiakat, támogatják a kutatást és a nyilvánosság szerepvállalását, valamint civil teret teremtenek a nemzeti és európai emlékezési programok közötti egyensúly megteremtése érdekében olyan kezdeményezéseken keresztül, mint az Európai Bizottság által működtetett Európai Emlékprogram vagy az Európai Parlament égisze alatt működő Európai Történelem Háza.
John Horne, a Dublini Egyetem történésze megvitatta az emlékezet és a történelem közötti kapcsolatot, valamint azt, hogy ez az emlékezeti esemény (amelyet Jay Winter szerette) hogyan elemezhető saját szemszögéből.
Chantal Kesteloot, a CegeSoma állami történésze megvitatta, hogy a hatóságok és a társadalom milyen szerepet játszanak a beruházásokban, vagy valójában az emlékezés évezésében. Virginia Crompton, a Big Ideas újságíró-kulturális vállalkozója megosztotta azokat az inkluzív közösségi szerepvállalási erőfeszítéseket, amelyeket a polgárok és a gyermekek számára egy egyébként absztrakt század jelentőségének növelése érdekében vezetett. Kieran Burns, az Európai Történelem Házának kurátora a múzeum első világháborúról szóló kiállítását dolgozta ki, amely transznacionális történetet mutat be, amely hozzájárul az európai narratíva kereséséhez.
Ez a rövid jelentés számos fontos témát és meglátást emel ki, amelyeket az előadók és a résztvevők az általam moderált vita során osztottak meg.
A századik évforduló új történelmi kutatásokat támogat
Belgiumban, de ez Európa-szerte érvényes lehet, a századik évfordulója hozzájárult ahhoz, hogy a kutatás a II. világháborúról az I. világháborúra helyeződjön át, és ösztönözte az I. világháború történetének új megközelítéseit. Például a háború utóhatásainak vizsgálata vagy az 1920-as évek túlságosan determinisztikus megközelítésének újragondolása. Strukturális szempontból több pénzügyi eszközt biztosítottak a fiatal kutatók új generációja számára. Ugyanakkor a gyarmati dimenziókkal kapcsolatos bezárt, globális és nehéz történelmek mélyebbre vitelének lehetősége is elszalasztott. Az arról szóló vita, hogy a WWI-t „európai” háborúnak kell-e tekinteni, amely az európai birodalomok összekapcsolása révén rábírta a világot, kialakult, és biztosan folytatódni fog, mivel a történészek egyre inkább a globális kölcsönös függőségek és struktúrák szemléltetésére törekednek. Másrészt azonban a kulturális, társadalmi és személyes történelmek a népszerű kutatás élvonalába kerültek, különösen a marginalizált csoportok szemszögéből, mint például a Big Ideas projekt „Az emlékezetlen” projekt munkaügyi testületei, amelyek értékes kapcsolatokat teremtenek a történelem és az emlékezet között. Még több perspektívát kell értékelni, például a háborúnak az Oszmán Birodalomra és a tágabb régióra gyakorolt hatását, vagy magának a fasizmusnak az erősödését illetően. Vagy a háborús csapások gyarmati élményei és fogyatékossággal kapcsolatos történelme (és emlékezete). Összefoglalva, úgy tűnik, hogy az évszázad csupán a jövőbeli kutatási területek felszínét fedte le.
A nyilvánosság részvételének támogatása – és a következő transznacionális megemlékezésről van-e szó?
Amikor megemlékezésről van szó, az első dolog egyfajta hivatalos felvonulás, amelyet a televízió szemszögéből állítanak elő, virágok elhelyezésével és az államfők ünnepélyes reflektív beszédeivel. És igen, ez a jelenlegi századik évfordulóján is történt, mind a nemzeti, mind a nemzetközi színtéren. Ezúttal azonban a nyilvánosság nagyobb mértékben nőtt, és számos tevékenységben vett részt. Az Europeana gyűjteményének roadshow-ja jó példa erre: a hétköznapi embereket arra hívták fel, hogy háborús tárgyaikat és a kapcsolódó történeteket örökre vegyék fel Európa digitális gyűjteményeibe. Vagy #playforpeace, ahol a világ zenészei közösen rögzítették a fegyvertisztek előtti megemlékezést. Ezt követően kinek a tulajdonában van az emlékezés? Továbbra is az állam előjoga, hogy élete kulcsfontosságú pillanatait megjelölje, vagy egyre inkább demokratizálódott? És ha igen, elég inkluzív-e ez a folyamat a társadalom minden tagja számára? A századik évforduló keretében innovatív szerepvállalási ötleteket dolgoztak ki, és ezek hatásait jobban meg kell vizsgálni és meg kell osztani egymással. Ne feledje, hogy az első világháború századik évfordulója egyedülálló volt, mivel megemlékezésről volt szó, amely „élő tapintatot”, azaz személyes jelentőséget tulajdonított az élő generációknak a közelmúltbeli családi történelmüknek köszönhetően.
A századik évfordulója a múzeumokat egy nemzetközi és helyi emléktérbe helyezte
Az Európai Történelem Háza gyűjteményének és kiállításának fejlesztése, amely pontosan az megemlékezések során történt, élvezte a téma iránti széles körű érdeklődést. A Roveretóban (Budapest, Ypres) található helyi és országos múzeumok és mások, akik tárgyakat kölcsönöznek, hatalmas érdeklődést mutattak az Európai Történelem Háza által építendő transznacionális narratíva iránt. Az új múzeumok helyi tapasztalatokat vagy újszerű múzeumi megközelítéseket mutattak be, mint például a „Flandriai Fields Múzeum Ypresben, amely szép példája volt egy posztnacionális múzeumnak. Ez új hangsúlyt fektetett a frontra mint multikulturális térre, túllépve a „halálunk” elképzelésén. Az egyik vita továbbra is az idegenforgalom szerepe és a helyszíneken tett látogatások egyéb formái. A megemlékezés fogyasztói oldala olyan elem lehet, amely további megbeszélést igényel.
A jelenlegi politikai realitások felfedése
Míg a kutatók, oktatók és gyakorló szakemberek új polgári és/vagy nemzetközi érzelmeket hoztak, hogy tükrözzék a WWI szörnyűségeit, nem világos, hogy milyen politikai lépéseket tettek ebben az összefüggésben. Egyrészt a közös megemlékezéseket a kulturális diplomácia eszközeként láttuk. A liberális vezetők arra törekedtek, hogy nyilvánosan értékeljék a mai Európa által a múlt erőszakos cselekményei nyomán elért eredményeket, vagy akár félre is vegyék a nacionalizmus negatív oldalát, amint azt Macron elnök 2018. novemberi beszédében tette. De vannak más fejlemények is. A közép-kelet-európai emlékezet keretrendszere nagymértékben eltér a nyugat-európaitól, amely a jelek szerint uralta az átfogó európai menetrendet. Valójában azzal lehet érvelni, hogy számos évszázados közép- és kelet-európai ország, amely a háborúk közötti függőségükről kíván megemlékezni. Így felmerül a kérdés, hogy az emléknapokon és azok környékén olyan sok történelem történt-e, ami a politikai elképzelések vagy eszmék szélesebb körű hiányát jelzi ma?
Európa rendelkezik az Európai Bizottság által működtetett európai emlékezeti programmal, amely valójában a történelemmel foglalkozó embereket és szervezeteket mozgósítja bizonyos kulcsfontosságú pillanatok és témák felé. Mivel e program 2020 utáni jövőjének felvázolása a következő évben várható, bölcs lehet átgondolni azokat az eredményeket és kihívásokat, amelyek a 2014–2018-as WWI századik évfordulója során merültek fel. Ennek alapján felmérhetjük, hogy miként lehet a legjobban olyan intézményi keretet biztosítani, amely összekapcsolja az európaiakat, támogatja a kutatást és a nyilvánosság szerepvállalását, és megteremti a civil társadalmi teret a nemzeti és európai emlékezeti programok közötti egyensúly megteremtése érdekében.