„A történelem a vitákban” sorozat, Brüsszel, Európa fővárosa?

Brüsszel „Európa fővárosa”, „városi marketing” a koncepció létrejötte előtt?

Chloé Deligne hangsúlyozza, hogy a történelem mindenekelőtt történet; tudományos és akadémiai tudományágba kovácsolták, hogy tudományossá váljon, de mindenekelőtt egy mesé, amelyről beszélünk. A történelmi narratíva a képek és a történetmesélés erejéből ered.

A „főváros” kifejezés viszonylag új, ha egy nemzeten belüli nagyvárost, országot vagy nemzetek szövetségét értjük. Franciául a 16. században a „főváros” szó referenciavárosként jelenik meg. Ez a korszak a XIX. században a saját tőkével rendelkező nemzetállamok létrehozásával csúcsosodik ki. Ezért a „főváros” szó, amely egy várost, az intézmények fő székhelyét jelöli, olyan szó, amely az állam fokozatos létrejöttével jelenik meg. A korábbi időszakok tekintetében ennek a szónak nincs sok értelme. Beszélhetünk a bíróság lakóhelye szerinti városról, beszélhetünk a fő gazdasági magról (sok északnyugat-Európában), de amikor régióinkról (a volt Dél-Hollandiáról) beszélünk, a központosított állam, egy nemzetállam elképzelése még lassabb lesz, mint Európa más részein (Belgium 1830-ban történt létrehozása).

A „tőke” fogalma ezért nagyon friss Belgiumban. Brüsszel számára a „központiság” fogalma értelmesebb; először az egykori Hollandián belül, később pedig Belgiumon belül, végül pedig Európa tekintetében. A centralitás nagy jelentőséget tulajdonít a közvetített diskurzusoknak és képeknek. Ha Ön akarja, hogy legyen valaminek a központja, meg kell mutatkoznia, és azt kell állítania, hogy ennek a dolognak a központja. A brüsszeli elit a 12. és 13. század óta a városát népszerűsítő képek segítségével alakította ki ezt a központot. Brüsszel központosítását például Louvain városára kényszerítették, amelytől kezdve Brabant első dinamikája uralkodott; ezt Antwerpenben is kihirdették, amely jelentős gazdasági szerepet játszott a javára. Brüsszel több alkalommal is képes volt visszanyerni a felső kézt, olyannyira, hogy bizonyos fokú folytonosságot teremtett.

Hosszú idő alatt Brüsszel központi szerepét inkább történetek és képek készítése, mintsem az intézmények által fővárosként való elismerés jelentette; alapértelmezés szerint azért is építették, mert kívülállónak tekinthető másokhoz képest, akiknek követelései nyilvánvalóbbnak tűnhetnek.

Kijelenthetjük-e, hogy V. Károly Brüsszel európai sorsához vezetett?

A XVI. században Brüsszel egy „Princelijke Stadt”, azaz egy nagyhatalom szokásos tartózkodási helye volt. A város része a korábbi alacsony szintű országok városi hálózatának, köztük a modern Benelux államoknak és Észak-Franciaország egy részének. Roel Jacobs azt állítja, hogy a hatalom akkor egy örökletes katonai elit kezében volt, amely folyamatosan mozog; voltak olyan helyek, ahol a hatalom gyakrabban maradt, mint máshol, és Brüsszelnek sikerült megszereznie és fenntartania ezt a státuszt a 13. és a 16. század között. V. Charles (1515–1555) uralma az európai történelem kulcsfontosságú időszaka; kulcsfontosságú szerepet tölt be ennek megértésében, de kritikus és globális következményekkel is jár. Az 1560-as éveknek Európa-szerte jelentős következményekkel kellett volna járniuk, és ezekre a történelmi eseményekre Brüsszelben került sor.

A városi elit fontos szerepet játszott Brüsszelben mint a herceg lakóhelyéül szolgáló város sorsában. Amikor a királynak pénzre volt szüksége, a kereskedőkhöz, a kézművesekhez, azaz a városok lakosságához fordult. A katonai hatalom monopóliumával rendelkező nemesség nyomást gyakorolt a fizetésre, és a legtöbb esetben a hozzájárulók hevesen tárgyaltak annak érdekében, hogy a lehető legkevesebbet fizessenek. A brüsszeli kereskedők eltérő megközelítést alkalmaztak: hajlandóak voltak többet fizetni, mint amennyit kértek. Ők finanszírozzák például az Aula Magna/Great State Hall for Philip the Good – Burgundy Duke a Coudenberg palotában (1452–1460). Ennek az az oka, hogy a brüsszeli lakosok gazdasági hasznot vártak a brüsszeli bíróság meglététől. A középkorban senki sem volt drágább, mint Burgundy Duke és bírósága. Egy szerződés, egy születés, egy esküvő megünneplése érdekében csodálatos pártokat szerveztek, ahol a pénzt szó szerint kidobták az ajtókból és az ablakokból. Ez a kliens engedheti meg magának az idő legártalanabb termékét: arany- és ezüstfonallal készült faliszőnyeg. Brüsszel arra készül, hogy e luxusfaliszőnyeg előállítási központjává váljon. Brüsszel számára sikeres volt az önkéntes beruházási politika kölcsönhatása annak érdekében, hogy a luxustermeléshez kapcsolódó fő bentlakásos központtá váljon.

Ha Brüsszel fontos politikai pozícióba került, és elsődleges lakóhelyű várossá, majd fővárossá vált, akkor nem konfrontatív módon kényszerítette magát. Hasonlóságok vannak a burgundiak Brüsszelbe érkezése és az európai intézmények érkezése között; a Brüsszel szellemével kapcsolatos hasonlóságok, amelyeket a város szimbólumainak megválasztása illusztrál. Ebben érdekes antwerpeni és brüsszeli összehasonlítás, hogy megértsük ezt a városszellemet (Manneken-Pis for Brussels, egy római katona, aki egy antwerpeni óriáskatona legyőzte).

Van-e ma Brüsszelben egy európai „buborék”?

Vannak-e olyan különböző közösségek Brüsszelben, amelyek egymással való kapcsolat vagy interakció nélkül élnek? Úgy érzi-e ez az Európai Közösség, hogy Brüsszelhez tartozik? Hogyan viszonyul egy író a városhoz?

Grażyna Plebanek az „Illegal Liaison” című újdonságában, amelyen az Eurocratok is szerepelnek, azt állítja, hogy saját zsargonjuk van, mintha egy külön világban élnének. Természetesen van egy Eurokrat-buborék Brüsszelben, de nem ez az egyetlen. Az állampolgársághoz és/vagy generációkhoz kapcsolódó egyéb buborékok is jelen vannak.

A lengyel brüsszeli közösség például önmagában buborékot képez; oda érkeztek, hogy munkát vállaljanak, egy idő után visszatérnek Lengyelországba anélkül, hogy integrálódnának, és kevés kapcsolatuk van a várossal és annak lakóival. A Marokkóból vagy Kongóból származó bevándorlók második vagy harmadik generációjának buboréka is van. Ezek több interakciót folytatnak a várossal. Ha a város szociológiáját vizsgáljuk, láthatjuk, hogy a város területei nem igazán vegyesek. Különösen fontosak egyes kulturális intézmények arra irányuló kezdeményezései, hogy a különböző hátterű művészek (például a KVS vagy a nemzeti színház) befogadásával segítsék a közösségi találkozásokat. A közönség eddig többnyire belga maradt, de a dolgok változnak. Egyes kulturális központokban, például a Saint-Gilles-i Pianofabriekben már most is vegyesek a különböző nemzetiségek. Grażyna Plebanek közel 15 éve él Brüsszelben. Michel Dufranne (RTBF) elmondja, hogy „zinnek” minősül, amely népszerű nyelven olyan személyt jelent, aki Brüsszelben él, számos kulturális identitással rendelkezik, és nagyra értékeli a kötődések sokféleségét. A „zinneke” kifejezés „státuszt” jelent az egyén számára. Brüsszelben élhetünk és szerethetünk, de egyidejűleg Varsóból lengyelül is érezhetik magukat. Brüsszelben számos „Zinneke” van jelen.

Roel Jacobs kifejti, hogy Brüsszel etnikai származása a „ketje”, és az, akinek gyökerei máshol vannak, a „zinnek”. Ez a két fogalom pozitív, és együtt alkotják a városi közösség identitását. A városnak együtt kell működnie a külvilággal (importálunk, átalakítunk és exportálunk). Ez a nacionalizmus ellentéte. A városok már régóta tisztában vannak ezzel; mind belülről, mind kívülről megírják történetüket.

Ez nem Brüsszel sajátossága: vigye Antwerpenbe a XVI. században! Antwerpen legnagyobb nyomtatója (és Antwerpen kulcsszerepet játszott a nyomtatásban és a fordításban) a francia Plantin nyomtató volt. Az idő legnagyobb spekulátora, aki a „Nieuwstraat” létrehozásával megkétszerezte Antwerpen város területét, Liège-ből származott.

Egy további példa: a flamand primitívek. A „flamand primitíveknek” nevezett művészek fő jellemzője, hogy nem voltak sem kezdetlegesek, sem általában véve flamandok. Roger „de la Pasture” a mai napon Tournai francia királyi városból származik; azért költözött Brüsszelbe, mert a burgundi bíróság ott volt, és nevét Vander Weydenre változtatta. Munkatársát vagy diákját Memlingnek nevezik (aki a Mainz közelében található Memlingenből származik); portréi a bíróságnál dolgozó bírósági személyiségekből vagy finanszírozókból állnak. Memling ezt követően Bruges-ben dolgozott, ahol olasz bankárok és kereskedők számos portréját festette. Ebben a nemzetközi és nyitott környezetben elhagyjuk a nacionalista megjegyzéseket, és nem kell feltenni a kérdést, hogy ezek az emberek franciául vagy hollandul beszéltek-e. Azok a városok, amelyek sikere a külvilág felé való nyitottságukon alapul, európai csomópontoknak tekinthetők.

Milyen hatással van a városra az európai intézmények és az Eurokraták jelenléte?

Az Eurocrats az „új arisztokraták”? Az Európai Történelem Háza egyik látogatójának idézése: Az Eurocratok Bubble-t jövedelmük miatt elittnak lehet tekinteni, amely jóval magasabb, mint a legtöbb brüsszeli lakosé, még akkor is, ha az európai intézmények bizonytalan jogállású és jövedelemmel rendelkező vállalkozókat is foglalkoztatnak. Chloé Deligne hangsúlyozza, hogy a javak egyenlőtlen elosztásával rendelkező közösségek ugyanazon területén való együttélés érezhető feszültségeket okoz. A 70-es évek lelkesedése után a 80–90-es években az európai intézmények jelenléte a városban szükséges gonoszként jelenik meg.

Az évszázad eleje óta feszültségek vannak e nagyon magas jövedelmű népesség (amely nem korlátozódhat kizárólag az eurokra) és más népességcsoportok között. Ez a helyzet megerősíti az igazságtalanságokat és az ellenérzéseket. És a következő kérdéseket veti fel: Brüsszel, Európa fővárosa, de kinek? Kinek származik a legtöbb előnye?

Az európai intézmények létrehozása és az összes országból érkező új lakosok beáramlása által kiváltott ingatlandinamika rendkívüli feszültségekhez vezet, legyen szó akár társadalmi, pénzügyi vagy gazdasági feszültségekről. Ezeket a feszültségeket gyorsan figyelembe kell venni a helyzet súlyosbodásának elkerülése érdekében.

Jelenleg milyen mértékben minősül „művészi fővárosnak” Brüsszel?

Brüsszel a kreativitás inspiráló városa? Mit képvisel a művészek jelenléte egy városban? Mi a művészeti tőke? Mit jelent ez a művészek jelenléte a lakosok számára? Van-e közöttük párbeszéd? Ez a párbeszéd a Wiels cselekvési területeinek egyike.

Dirk Snauwaert szerint a „tőke” fogalmának nincs helye a kulturális és művészeti szférában. Egyes városoknak nagyobb jelentőségük van a művészi alkotásban vagy terjesztésben, de ez nem a tőke funkcióival kapcsolatos feladatokról van szó. Ami a művészek brüsszeli nemzetközi jelenlétét illeti, a példák főként a 19. és 20. századra vonatkoznak: Brüsszel volt a száműzetésben írók (például Karl Marx, Victor Hugo) vagy holland művészek gyarmatainak otthont adó városa; a „La Monnaie” operaház Wagnerian, mivel Wagner repertoárja Franciaországban be van tiltva. Brüsszelben a 19. század végén/a XX. század elején intenzív művészeti alkotás is volt, különösen a nemzetközi szeparatizmusnak is nevezett Nouveau művészet.

Jelenleg a brüsszeli alkotás sajátossága (és ez a tendencia egyre növekszik) a gyakorló szakemberek (a művészt helyettesítő művészi gyakorlat értelmében) feltalálóképességét érinti, amelynek interdiszciplináris jellege vitathatatlanul Brüsszel. Ez a jelenség 30 évvel ezelőtt kezdődött, és a „Kunstenfestivaldesartsnak” köszönhetően ezeket az inter-/transzdiszciplináris kezdeményezéseket összefogták. A Wiels több tucat éve rendelkezik tartózkodási programmal, amely nemcsak a szigorú intézményi értelemben vett európai művészeket üdvözli, hanem nyitottabb és diaszporikusabb értelemben is, mivel a művészi gyakorlat önmagában is európai, függetlenül a gyakorló származásától. Eredetileg volt a flamand hullám, amely a 80-as években jelent meg a tánc, az új média, a zene, a színház, az irodalom és a film világából származó művészek Brüsszelben (Anne Teresa de Keersmaeker, Wim Vandekeybus, Jan Fabre, Alain Platel stb.). Ugyanakkor az új módozatok és kifejezési területek felfedezése által vonzott művészek Brüsszelbe érkeztek, és végül ott tartózkodtak. Ezt a viszonylag alacsony ingatlanköltségek és a rendelkezésre álló területek tették lehetővé.

Művészeti buborékunkat olyan művészek alkotják, akik már nem tudnak Amszterdamban, Párizsban, Londonban vagy akár Berlinben élni. Berlin azonban továbbra is elsősorban Kelet-Európa egyik nagyvárosa, Bécs többet beszél a „volt Jugoszláviáról”; Brüsszel nem érint senkit, hanem olvasztóedény.

Brüsszelnek azonban további erőfeszítéseket kell tennie e helyzet megszilárdítása érdekében.

Európa építése nem teszi-e lehetővé a „tőke” fogalmának túllépését?

Grażyna Plebanek úgy véli, hogy a globalizáció korában az embereknek helyi mérföldkőre és szimbólumokra is szükségük van; nem lát egy másik európai várost, amely megtestesítené a már amúgy is nagyon nemzetközi lakossággal rendelkező kozikus és látványos város e dimenzióját.

Dirk Snauwaert emlékeztet arra, hogy a leggyakrabban Brüsszelt említik az európai intézmények székhelyeként, de egyben a NATO székhelyét is.

Chloé Deligne megerősíti, hogy egyetlen hivatalos dokumentum sem állítja, hogy Brüsszel Európa fővárosa lenne; ezt a kifejezést a köznyelvben, a narratívában használják. Különbséget lehetne tenni a „székhely” és a „tőke” fogalma között annak érdekében, hogy kielégítsék a szimbólumok iránti igényt, anélkül, hogy a nemzetállam reprodukálása alá esnének.

Mivel a belga és a brüsszeli identitás „könnyű” identitás, talán az lenne a megközelítés, hogy a sokszínűség ezen identitás alkotóelemévé válik – javasolja Roel Jacobs. Ez a megközelítés szokatlan, mivel még mindig beágyazódunk a nemzeti államok által kidolgozott reflexekbe.

Mindenesetre nem lenne helyénvaló, ha Európa új nemzetállamként működne.