2020. július 1-jén az Európai Történelem Háza örömmel fogadta Timothy Snyder elismert történelemprofesszor és szerző online előadását. Egy hallgatóság a világ minden tájáról élő közvetítésünkön vett részt, hogy részt vegyen ezen a virtuális előadáson. A jelenlegi Covid19-válság fényében Snyder professzor megvizsgálta, hogy az angolszász utáni történelmi környezet és diskurzus hogyan befolyásolta – különböző mértékben és módon – az Egyesült Államokat és az Európai Unió világjárványra adott reakcióit.
Timothy Snyder szerint az Egyesült Államokban kialakuló válság kiszámítható eredménye a jelenlegi kormány nemzeti államisághoz való visszatérésre irányuló kísérletének. Ez a kívánság olyan súlyosan érintette a világjárványt övező retorikát, hogy az ország képtelenné és nem hajlandó megfelelő intézkedésekkel reagálni a válságra, attól tartva, hogy ez alááshatja azt az elképzelést, hogy a nemzetállam valóban nem mentes a hibától. Snyder professzor kifejtette, hogy az impéria utáni retorika közös jellemzője, hogy ragaszkodik ehhez a hibához, és más nemzeteket is hibáztat.
Ami az európai ügyet illeti, Snyder professzor hangsúlyozta, hogy a közelmúltbeli közvélemény-kutatások azt mutatták, hogy az uniós polgárok többsége egyetért azzal, hogy a jelenlegi körülmények között meg kell erősíteni az Európai Uniót. Mi az Európai Unió, amely megkönnyíti az európaiak számára a Covid19-világjárványhoz hasonló válságok kezelését? A Snyder szerint az erre a kérdésre adandó rövid válasz az, hogy az Európai Unió jobb választ ad arra a kérdésre, hogy mit kell tenni a birodalom után. Ugyanakkor azt is állította, hogy az Európát fenyegető kockázat és probléma a „bölcs állam léte”. Snyder szerint az Európai Unió története „két világháború után kívánatosabb volt a béke, és ezért az országok elkezdték együttműködni” – Snyder szerint csak „egy másik, magasabb szintű nemzeti mítosz”. Annak hangsúlyozása, hogy az európai projekt olyan nemzetállamokból származik, amelyek a történelemből és a múltbeli hibákból tanulva veszélybe sodorják az európai projektet. A Snyder észrevehetően azzal érvel, hogy az Európai Unió alapító országai korábbi birodalmuk miatt soha nem voltak nemzetállamok, de a történelem lefolyása arra kényszerítette az olyan országokat, mint Franciaország és Németország, hogy a birodalmuk elvesztése után gazdasági és politikai partnerségre törekedjenek, ami végső soron az európai integráció útját jelentette. Záró érveiben Snyder professzor visszatért kiindulási pontjához, és azt állította, hogy mivel az európai országok szövetséget választottak a nemzeti ideológiák és a nemzetállamiságot jellemző elszigeteltség helyett, az EU – legalábbis pillanatnyilag – jobb kapacitással rendelkezik a jelenlegi világjárványhoz hasonló válságok kezeléséhez.
Előadása végén Snyder professzor válaszol a közönség néhány kérdésére.
Egy néző megkérte Snyder professzort, hogy ismertesse véleményét a kelet-európai populistákról, akik egy nemzetállamba örnek. „Úgy gondolom, hogy luxushelyzetről van szó” – mondta Snyder, aki kifejtette, hogy időnként az EU-n belüli országok hajlamosak elfelejteni, hogy miért csatlakoztak az Unióhoz – egyes kelet-európai országok esetében az orosz imperializmus és az integráció közötti választásról van szó, és sok ország az utóbbit választotta jóléti és biztonsági okokból. Timothy Snyder aggodalmát fejezte ki a populizmus és a nemzeti múlt bizonyos időszakainak dicsőítésére irányuló törekvése miatt az oktatásra és a hosszú távú politikai következményekre.
Az európai (poszt) birodalmi történelemmel kapcsolatos kérdésekre válaszolva Snyder professzor határozott üzenetet küldött: „Az európai történelem bonyolultabbá, de nagyobb és nagyobbá tétele a birodalmi rész bevonásával”. Robert Schuman példáját használta, aki az európai integráció történetének egyik nélkülözhetetlen alakja, aki híres nyilatkozatának megtételekor egy háború alatt álló ország (Indochinában) külügyminisztere is volt.
Snyder professzor szerint az EU-nak szembe kell néznie alapjainak valóságával: mit kell tenni a birodalom után? Ez magában foglalja az alapító mítosz (a háború soha nem ismét) büszkeségét és a fájdalmas (kolonializmus) kezelését. Ez azt jelenti, hogy Európa narratívát keresve képes lesz önmaga számára „a jövővel kapcsolatos történetet” felépíteni, amely a 21. század kihívásait vizsgálja.