Kreativitás

Fúvott üvegben fújt ló, fonott és dallal megmunkált dekoratív elemekkel. Egy üvegmunkás által szabadideje alatt készített darab.

Ez az üvegló a Liège-i fúvottüveg-ipar öröksége, amely nemzetközileg elismert szakértelme.

Ismeretlen.

A megrendelések közötti szünetben az üvegbefúvók pate de verre üveg selejtjeivel működnének. Ahelyett, hogy kidobták volna őket, képzeletüket arra használták, hogy „bousillé” néven ismert üvegdarabokat hozzanak létre, mint például a ló.

Anyag

Többszínű fúvott üveg és átlátszó fúvott üveg

Dimenzió

15 × 6 × 20 cm

Leltári szám

5052740

Copyright

Liège tartomány – Vallon Life Múzeum

Státusz

Raktárban

Képek jóváírása

Liège tartomány – Vallon Life Múzeum

A Mister Guttalin figurin, amelyet Ettore Guatelli maga készített egy használt cipőfűzőcső felújításával. Illusztrálja, hogyan lehet valamit semmiből megkovácsolni. Egy ilyen kis személyes „művészeti alkotás” az alkotó kezében visszaállíthatja a dolgok készítésének örömét – ugyanúgy, mint ahogy a gyermekek, amikor játékokat divattak, vissza, amikor végtelen lehetőségeket kínáltak, és bármilyen képzeletbeli konjugálódásuk is kialakulhat. Guatelli azt állítja, hogy itt található a szórakoztató padozat: inspirációt merítve a „scrap”-ból, és újra felfedezve a találmány örömét.

A múzeuma, Ettore Guatelli, múzeográfus és általános iskolai tanár számára összegyűjtött tárgyakon keresztül a dolgok közvetlen megfigyelésén alapuló oktatási filozófiát alakított ki, amelyet „tárgyalapú oktatásnak” nevezhetünk. Az Ozzano Taróban található általános iskolákban tartott tanóráiban vagy az általa tartott számos konferenciabeszélgetésben Guatelli – anélkül, hogy ezt megvalósítaná – a Bruno Munari és Maria Montessori pedagógiájához kapcsolódó modern módszerhez hasonló megközelítést alkalmazna, és a tárgyakat a narratívájának középpontjába helyezné, és azokat az általa elmondott történetek értékének és jelentőségének szemléltetésére használná fel.

Az 1990-es évek végén Ettore Guatelli sajnálatos módon megbetegedett, és kemoterápián kellett átesnie, amely a szobájába zárta a szobájában egy bizonyos ideig. Ebben az időszakban alakultak ki olyan alkotások, mint a Mister Guttalin, valamint a természetben vagy az otthonban található csípésekből és bobokból – például görgőkből, diómagokból, csontokból, kavicsokból vagy parafadugókból – készített figurák. Guatelli egész fiókokat, dobozokat és konténereket töltött fel ezekkel a kis alkatrészekkel, és darabonként a kezei a játékteremben kirakodott miniatűr emberek tömegét hozták életre.

Guatelli kézzel készített figuráit (köztük Mister Guttalint is) a játszóteremben állítják ki, és a jobb oldali fal polcain egymás mellett helyezik el és mutatják be. A játszóterem a múzeum különleges része, valószínűleg azért, mert Guatelli kutatási módszerének történetét ez a terem mutatja be, ahol a látogatók saját szemükkel láthatják, hogy mit kíván tenni Guatelli: tárgyak gyűjtése a távoli jövőig tartó időktől kezdve. Itt nemcsak figurákat találunk, hanem más játékokat is – dióhéjból készült malmokat, felszívó targoncákat, karousellákat és miniatűr repülőgépeket –, amelyeket gyermekek készítettek, akik egy egyszerű huzaldarabot néznének, és egy világot képzelnének el.

Anyag

Cipőfűzőcső felújítása

Dimenzió

Cm: Szélesség 5 – magasság 6 – alapátmérő 4

Copyright

@Ettore Guatelli Múzeum Alapítvány

Státusz

A kijelzőn

Képek jóváírása

Mauro Davoli

A tér, az önjáró és a gumiabroncs közötti kapcsolódási ponton esztétikai élmény jön létre. A véleménynyilvánítás a felfogástól, sőt az íztől függ. Az előbbi az elmélet tárgya, az utóbbi mindennapok tárgya – vagy valamit szeretünk, vagy valamitől eltérünk. Egy kerti gumiabroncsból készült virágzat önálló kísérletnek tekinthető a problémás technológiai hulladék problémájának megoldására, míg egy múzeumban vitát indít a gyűjtemény létrehozásáról vagy a nem kívánt kulturális örökségről. Annak ellenére, hogy az újrahasznosítás lehetséges, könnyebb egy gumiabroncsot út menti árkokba dobni, hogy ott a civilizáció más gyümölcseivel is nőjön: hűtőszekrények, PET-palackok és műanyag zacskók. Ez jól mutatja a természettel kapcsolatos megszilárdult objektivitásunkat és szolgáltatásorientált megközelítésünket, valamint intellektuális lelkesedésünket, amely mentesíti bennünket az űrrel való kapcsolat alól. A csúszóvirág arra is lehetőséget ad, hogy elgondolkozzunk arról, mit érdemes összegyűjteni, és hogyan beszélünk róla?

A földbe kerítésként vagy virág, kutyaágy, hinta vagy szandál formájában eltemetett gumiabroncsok a világ négy sarkában láthatók. A további felhasználás módja számtalan, a felhasználók kreativitása pedig korlátlan. Gumiobjektumunk közvetlenül kapcsolódik a világűr létrehozásához és szűkítéséhez, és mint ilyen, kérdéseket vet fel az alábbiakkal kapcsolatban: a magán- és a közös, a leromlott és a szokásos, a tárgy és a nem cél határai, amelyek figyelmen kívül hagyhatók, és amelyek szembetűnőek, valamint az emberiség és a természet közötti világosabb megosztottság.

Lengyelországban néprajzi múzeumok keresik az identitást. A vidéki és népi környezet eróziójával elvesztették azt. Egy kis falu egyházi vásárán kinyert gumiabroncsokból készült virágzat többféleképpen értelmezhető: a környezettudatosság és gondolkodás kifejeződése, amely nem jellemző a népi gondolkodásmódra; de a kulturális örökségről szóló vitához való hozzájárulásként is;

Ebben az esetben a tárgyat a hulladék tágabb fogalmával összekapcsoló alapvető dimenzió az újrafelhasználás és az újrahasznosítás – a már meglévő tárgyak újrafelhasználása és új funkcióval való ellátása. Térbeli nyugtalanító és esztétikai elemként a világ megtapasztalásának és a tapasztalatainkat szervező értékek megvitatásának területébe visz bennünket. Lehet-e a szemétnek nem gazdasági értéke?

Anyag

Festés, vágás, ragasztás, autóabroncs

Dimenzió

Magassága 65 cm; Hossz: 80 cm; Mélység kb. 30 cm

Leltári szám

PME 58041

Copyright

PME/NEM

Státusz

A kijelzőn

Képek jóváírása

Fénykép: Edward Koprowski

Az Osztrák Folk Life és Folk Művészeti Múzeum 2022 közepén szerezte meg a művet. A viennese-i művész, Sabine Wiedenhofer 2021-ben készítette el és készítette el ezt a művet a bécsi 1. kerületben november 2-án elkövetett terrortámadásra spontán módon elhelyezett tárgyak (levelek, gyertyák, gyertyák stb.) maradványaiból. Az iszlamista támadás idején a művész maga is azon az utcán volt, ahol a merényletre sor került, és családjával együtt menedéket kapott egy kávézóban, hogy elmeneküljön a terrorista tüzet elől. Az ezt követő napokban számos alkalommal ellátogatott a támadás helyszíneire, és látta, hogy az áldozatok emlékére helyezett tárgyak száma tovább nőtt. Úgy véli, hogy ezeket a tárgyakat állandó műalkotássá kell átalakítani.

Az iszlamista terrortámadás Bécs városközpontjában 2020. november 2-án – a Covid19 miatti újabb kijárási korlátozások kezdete előtt – hatalmas sokkhatás volt, amelynek következményei még ma is érezhetők. Az osztrák főváros lakosai az osztrák lakosság többi részéhez hasonlóan személyes és érzelmi szinten is érintettek voltak. Sokan tudtak vagy tudtak olyan személyeket, akik a terrortámadás helyszínein tartózkodtak. Ez a tárgy egybegyűjti a támadás tapasztalatait, a közvetlen utóhatásokat, valamint az esemény és az ország egészének egyéni és kollektív emlékeit, valamint az alkalmazott járványügyi mechanizmusokat más olyan európai és Európán kívüli helyekével, amelyek az elmúlt években iszlamista terrorizmus áldozatai voltak.

A tárgyak atipikusak az Osztrák Folk Life és Folk Művészeti Múzeum számára. A műalkotásokat a művész és a műveit bemutató galéria a Múzeumnak adományozta. Az Osztrák Folk Life és Folk Art Múzeum gyűjteményei főként a mindennapi kultúrához és/vagy népművészethez kapcsolódó tárgyakat tartalmaznak, és csak néhány kortárs műalkotást tartalmaznak. Mivel a támadás különösen fontos Bécs és Ausztria egészének kulturális és kollektív emlékezete szempontjából, az Osztrák Folk Life és Folk Art Múzeum úgy döntött, hogy ezeket a tárgyakat beépíti a gyűjteményekbe, és azokat további tanulmányokhoz szükséges forrásként megőrzi Bécsben.

A terrortámadás és a bécsi megemlékezés spontán cselekményei, például a merénylet helyszíneinek meglátogatása, betűk, gyertyák, gyertyák és hasonlók elhelyezése elhagyta a jelüket. E emléktárgyak elpusztítását nemcsak a művész, hanem a hulladékgazdálkodással foglalkozó önkormányzati osztály is a tisztelet és a meggyalázás jelének tekintette volna. Felmerült az a kérdés, hogy hogyan kell kezelni ezeket a különleges anyagi emléktárgyakat, amelyek esetében nem volt (állandó) hely a közterületen, és amelyek nem is létezhetnek, és amelyeket ezért „el kellett vetni”. Bár az illetékes önkormányzati szolgálatok eredetileg eltávolították őket, és „hulladékként” kezelték őket, ez utóbbiak ezt követően kapcsolatba léptek a művészrel e tárgyak kezelésének logisztikája tekintetében. E tárgyaknak az Osztrák Folk Life és Folk Művészeti Múzeumba történő átadása intézményi és múzeumi keretet biztosított az emlékezés e kifejezéséhez, valamint a támadással való szembenézés folyamatához.

Anyag

Üveg, alumínium

Dimenzió

Üveg: 26x26; Alumínium: 37x37

Leltári szám

ÖMV/89.815/01,02

Copyright

© Volkskundemuseum Wien

Státusz

Raktárban

Képek jóváírása

© Christa Knott, Volkskundemuseum Wien © Claudia Peschel-Wacha, Volkskundemuseum Wien

A tárgy egy divatos férfiing, amelyet különböző logókkal és márkanevekkel díszítettek, és amelyet Tartu egyetemi városában költő és Karl Martin Sinijärv író viselt, aki később az Észt Írók Szövetségének elnöke lett.

Karl Martin Sinijärv költő nem tudta megemlékezni arról, hogy pontosan hogyan kapta ezt az ingót: „A „Casual Glam” néven kiskereskedelmi forgalomba hozott Sangar-ingüzemből származó közel fekete ingek egyike volt. Az 1990-es évek valamely pontján, miközben egy másik ruhadarabot dobtak ki, a bűnösség árnyalatát éreztem, és úgy gondoltam, hogy legalább levágom a szép címkét. Úgy érezte, hogy ebben az időszakban egy csendes dologra van szükség. Ezt követően azonban eltávolítottam a címkéket több más ruhadarabról, és az elképzelésem szerint a jelvények stílusában erre a fekete pólóra varrott. A cél az 1990-es évek pénzkultúra és az új kor iránti vágy dicsőítése és felforgatása volt. Az Urve tovább varrott címkéket az ingére, ami az évek során jelentős mennyiségű gyűjteményt eredményezett. Az ing még a modern tudomány újradefiniálásához is vezetett: „Ha egy címke egy dolgot jelöl, a dolog pedig a címkét jelöli, de az a dolog, amelyet a címke jelöl, valójában teljesen más dolog, amely viszont saját címkével rendelkezik, és minden ugyanúgy keveredik, mint a felugró, belső ing, akkor ez az az, amit félotikának nevezünk.” Nagyon Tartu egyetemi városára jellemző. Valamikor megváltozott a világ, és az ingek beágyazódása véget ért. Hosszú ideig a szekrényben maradt. Egészen addig, amíg az 1990-es évek a történelem részévé nem váltak, fiamnak egy 1990-es típusú iskolai pártnak kellett ruhát találnia. Az ing a nap alatt így talált új életbérletet, amely remélhetőleg ebben a múzeumban is fennmaradhat.” A divat története iránt nagy érdeklődéssel rendelkezők felismerhetik az 1990-es évek néhány márkáját, amelyek mára a történelem újrahasznosító küszébe kerültek.

A nagyon különböző márkák vizuális ábrázolásai érdekes történetet jelentenek az európai textilipar közelmúltbeli változásainak történetéről; arról, hogy milyen márkák népszerűek a fiatalok körében; milyen formatervezésiminta-tervezőket használtak; és hogy egyes márkák miért tűntek el a világpiacról Kelet- és Nyugat-Európában egyaránt, környezeti lábnyomuk miatt; annak ellenére, hogy ezt a konkrét férfiingot Észtországban minőségi anyagból állították elő.

Az Észt Nemzeti Múzeum az iskolákkal és az oktatási intézményekkel együttműködve minden évben megszervezi az „Time Travels” (Ajarännakud) oktatási programot,ésez az ingó lehetőséget adott a Tallinni Tudományközépiskola egyik diákjának, hogy megtapasztalja az 1990-es években, az Észtország függetlenségének visszaszerzése utáni időszakban (átmeneti társadalom, magánvállalkozás kezdete, új divattrendek stb.). Az inget mint objektumot az Észt Nemzeti Múzeumnak adták át, amely fejleszti a Múzeum „Encounters” állandó kiállítását.

Valamikor megváltozott a világ, és az ingek beágyazódása véget ért. Az ing hosszú ideig a szülők harcában maradt, amíg a közelmúlt történelmének nosztalgia ismét népszerűvé nem tette az 1990-es években, és ezt a ruhadarabot egy 1990-es években fel lehetett használni.

Azok, akik szívesen érdeklődnek a divat története iránt, felismerhetik a néhány évtizeddel ezelőtti népszerű márkák nagy részét, amelyek most a történelem újrahasznosítójába kerültek.

Anyag

Pamut

Dimenzió

Magasság × szélesség × mélység: 80 × 50 × 10 cm

Leltári szám

ERM A 1066:6

Copyright

Észt Nemzeti Múzeum

Státusz

Textiltárolás/-gyűjtés

Képek jóváírása

Észt Nemzeti Múzeum

Ezt a művet valószínűleg Románia egyik üvegfúvó üzemében gyártották, amelyek közül számos található Erdélyben, és a legnépszerűbbek közül kettő Pădurea Neagrăban és Tomeștiben található. Annak ellenére, hogy az üvegfúvás egyéni készségeket és dexteritást igénylő szakma, ezeket a tárgyakat az alkotóik ritkán írták alá, akik általában üvegszövetkezetekhez vagy vállalatokhoz tartoztak. A kommunista rendszerben ezeket egy arctalan állami szerv irányította, amelyet egyedüli szállítóként jelöltek ki, és amelynek ezért közvetlenül hozzárendelték az üvegfúvók munkáját.

Bár maga a műtárgy eredete nem egyértelmű, tudjuk, hogy a 7. század elejétől kezdve gyártanak üvegárut Erdélyben, amikor is munkavállalókat szállítottak Olaszországból, pontosabban Muranóból; idővel német és szlovák munkavállalók csatlakoztak hozzájuk. Később a Pădurea Neagră és a Tomești üveggyár megnyílt Erdélyben. A kommunista idők közepétől kezdve a legtöbb romániai háztartásban megjelentek volna üveghalak. A nemzeti mitológiában az a kép alakult ki, hogy ezek a halak katódsugárcsöves televíziók díszítései mellett ülnek. Egyes források szerint a gyártott termékek mintegy 90–95%-át exportálták az USA-ba.

A tárgy egy nagyobb gyűjtemény része, amelyet Marius Cazan magándonor adományozott. A kommunista rezsimet 1989-ben felborító forradalom után a Román Peasant új múzeuma bejelentette, hogy elfogadja a nagyközönség műalkotásait, hogy azok bekerüljenek a kiállításokba és az archívumokba, ezáltal hangsúlyozva szerepét a mindennapi történelem és Románia közelmúltbeli múltjának kiemelésében. E halak nagy része olyan kiállításokon került a múzeum birtokába, mint a Cei din lume fără nume ( 2012) és a Muzeu3017 (2017).

A mű olyan közös tárgy, amelyről a múzeumok csak nemrégiben állapodtak meg, hogy a történelmi események vagy a magas szintű kultúra fényében relevánsak legyenek. Önmagában nem sorozatgyártású tárgyról van szó, mivel a kézműipari szakember szakértelmére volt szükség a gyártásához. Több, mint hazai tárgy, mivel a tulajdonos életmódját tükrözi, és a társadalmi attitűdök széles skáláját tükrözi. Magában foglalja a normális életet a rezsimtől, de azt is megmutatja, hogy a hétköznapi objektumok hogyan segíthetik elő a hatalom legitimálását azáltal, hogy ikonokká válnak a rezsim számára. A kommunizmus keretében a dekorációk demokratikussá és hozzáférhetővé teszik a luxuspiacot azáltal, hogy lehetőséget kínálnak arra, hogy egy házat otthont alkossanak; manapság ezeket a tárgyakat gyakran kitschnek érzékelik.

Anyag

Üvegfúvás

Dimenzió

30,5 x 10 x 6 cm (L x W x H)

Leltári szám

C.Ob-0048

Copyright

Román Hadsereg Országos Múzeuma

Státusz

Raktárban

Vladimir Bulza/szerzői jog NMPR

Képek jóváírása